Senkinek nem kellett ez a furcsa szemű kislány,de egy esemény mindent megváltoztatott!


2014-ben Chris és Eryn Austin összeházasodtak,majd született egy csodálatos kislányuk és egy kisfiuk.

Nem szerettek volna már több gyereket, de egyik nap olyan dolgot láttak, mely életüket örökre megváltoztatta.
 
Egyesült Államokban. S bár ez a 2 éves apró lányka a világ másik részén született, a család azonnal tudta, hogy náluk van a helye. Néhány nap múlva a család elindult Kínába, hogy örökbe fogadja a gyermeket.



A kislány, akit a Primros nevet kapta, glaukómával született.
Ezt a betegséget két évig senki sem kezelt. Primrose vak és a hallása sem teljesen jó, de Chris azt mondta, “nincs miért szomorkodni.”


A pár azt mondja Primrose pontosan úgy tökéletes, ahogy van. Az alábbi receptet dohányosoknak már-már kötelező kipróbálni, de annak is ajánlott, aki nem dohányzik, de meg szeretné tisztítani a szervezetét. A titok egy dióban rejlik! Az örökbefogadási folyamat két évig tartott és 2016 januárjában a család végre hazavihette a kislányt.
Otthon a kislány azt sem tudta, hogyan kell pohárból inni.
Azt is meg kellett szoknia, hogy odafigyelnek rá. De az Austin család türelmének és szeretetének köszönhetően ezeket hamar megtanulta.

 




A kis család azóta harmóniában él.
Bámulatos,csodálatra méltó szülők!Csak gratulálni tudunk nekik!